Történetünk

Az AnFeed története néhány jérce vásárlásával kezdődött, amelyeket a tulajdonosok saját udvarukon neveltek és később ezek tojásait értékesítették. A szárnyasok száma fokozatosan növekedett, ami nagyobb befektetést igényelt, így megépítették az első csarnokot a számukra.

2003-ban az AnFeed Maros megyében kezdte forgalmazni egy takarmánygyár termékeit, ekkor alakult meg az AN FEED SRL. Később azonban úgy döntöttek, hogy ömlesztve vásárolnak szóját és napraforgót, annak érdekében, hogy elérhetőbb áron tudják kínálni termékeiket a vásárlóknak. Ezeknek raktárhelyet is biztosítani kellett, így Marosvásárhely külvárosában létre hozták az első raktárt. Innen kezdtek kisebb farmok is vásárolni, így az AnFeed egyre ismertebbé és népszerűbbé vált. Ezzel párhuzamosan a székelyboósi tyúkfarm is tovább fejlődött. Ugyanebben az évben nyílt meg Marosvásárhelyen a mai napig működő üzlet, amit az évek során további hat követett.

A következő lépés egy kisebb gyár megépítése volt saját koncentrátum keverésére, majd a raktár és a gyár véglegesen Nyárádtőre költözött. A székelyboósi szárnyasfarm is kinőtte a helyét, így az is ide került. A nyárádtői gyárban hídmérleg, szárítórendszer, keverőüzem és granuláló üzem került kialakításra, mindezt a tulajdonos tervei alapján. Az áru, az alapanyag és a szárnyasok nyilvántartására szolgáló informatikai programot is ő fejlesztette ki.

A szárítás és gyártás mellett idővel a beszállítók gabonáinak raktározása is szerepet kapott. A rohamosan növekvő szárnyasfarm is véglegesen Nyárádtőre költözött, ahol az évek során automatikus etető- és itatórendszerekkel bővült.

A cégben jelenleg több, mint 80 személy dolgozik és 2024 júliusában megnyította legújabb üzletét Csíkszeredában is. Az elmúlt több mint 20 év során az AnFeed folyamatos növekedést és fejlődést mutatott és ugyanezt a tendenciát kívánja folytatni a jövőben is, hangsúlyt fektetve a fejlődésre, az innovációra és a minőségre. Célja minél több ügyfelet kiszolgálni kiváló minőségű termékekkel és szolgáltatásokkal.

Bővebb információ, médiamejelenések: